A Keszthelyi Környezetvédő Egyesület 1999 év elején alakult, hivatalos bejegyzése 1999 márciusában történt meg. A 15 alapító tag zöme egy baráti társaság tagjaiból derült ki
Céljaink: Keszthely és környéke környezeti értékeinek védelme, a talaj, a víz és a Levegőtisztaság további romlásának megállítása, a zaj- és fényszennyezés csökkentése, a
Megújuló energiák lakossági és közületi használatának népszerűsítése, a városi és a környező természetes zöldfelületek megóvása, a szelektív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás minél szélesebb körű elterjesztése. Úgy gondoljuk, hogy mindezeket a környezettudatos gondolkodásra való nevelés révén érhetjük el, elsősorban a fiatalokat célozva meg.
Fő tevékenységi területeink:
Tevékenységünk eredményét a szemléletformálás területén nehéz lemérni. Az általunk kezdeményezett szelektív hulladékgyűjtés sikerét bizonyítja, hogy egy elteltével a helyi Városüzemeltető Kft. is beindította azt és átvette tőlünk a feladatot.
A diákok körében végzett tevékenységünk sikerét az egyre nagyobb részvételi számban megmutatkozó érdeklődés és a tanárokon keresztül kapott visszajelzések bizonyítják, de az igazi eredmény a fiatal generáció felnőtté válása után, a remélhetőleg környezettudatos életmód és környezethasználat minél szélesebb körű elterjedése révén mutatkozhat meg. Ez irányú tevékenységünket Keszthely városa Keszthelyért Emléklap az Eurosolar hazai szervezete a napenergia hasznosítás Népszerűsítéséért Emléklap adományozásával ismerte el.
Szervezetünk ma 12 állandó és 10 pártoló tagja van.
A tagok között környezet-gazdaságtant oktató egyetemi tanár, környezetmérnök egyetemi hallgató, növényorvos-szakos egyetemi hallgató, környezetvédelmi szakképesítésű óvónő, építészmérnök az energiatudatos építészet terén szerzett ismeretekkel, gépészmérnökök energetikus ismeretekkel és agrármérnökök találhatók.
Egyesület célja:
Az egyesület céljának tekinti:
Céljai elérése érdekében:
Az egyesület szervezete, működése:
1. Az egyesület szervezeti egységei a következők:
2. Az egyesület legfőbb szerve a közgyűlés, melyet a tagok összessége alkot.
3. A közgyűlés hatáskörébe tartozik: