Fenntartható város műhelymunka Deldenben

2010. május 18-23.

NCA-NK-09-F-0559

 

 

A Keszthelyi Környezetvédő Egyesület 5 tagja és 3 középiskolás környezetvédelmi technikus tanuló 2010. május 18 és május 23 között tartozódott a hollandiai Deldenben Keszthely város testvérvárosában a Fenntartható város konferencián.
A látogatás eredményei a következők voltak. Találkoztunk a Hof van Twente-i önkormányzat (ide tartozik Delden közigazgatásilag) új vezetőségével, alpolgármesterrel, képviselőkkel, valamint a hivatal munkatársai közül a sajtókapcsolatokért felelős munkatárssal és a környezetvédelmi referensekkel. Továbbá mind a négy napon velünk voltak a Keszthely-Delden alapítvány tagjai. A találkozás nagyon jó alkalom volt arra, hogy megerősítsük kapcsolatunkat a jövőre nézve is.
A kétnapos konferenciának az első napján előadás tartottunk mi a keszthelyi hulladékgazdálkodás és szennyvízkezelés helyzetéről, valamint egy összefoglaló előadás hangzott el a globális felmelegedés Magyarországot érintő problémákról.
A holland partnerek beszámoltak arról, hogy nálunk működik egy fenntarthatósági munkacsoport, amelybe az önkormányzat szakértőin kívül bekapcsolódnak intézményvezetők, vállalkozók, civil szervezetek vezetői is.
Bemutattak egy fahulladék-feldolgozó üzemet, amelyben biomassza erőmű üzemel, és a fűtést innen oldják meg. Továbbá egyes faanyagokat másodlagosan felhasználnak. Ez az üzem díjat is kapott, amiért sikerült a CO2 kibocsátást jelentősen csökkenteni.
Egyesületünk sikerként könyvelheti el, hogy velünk jöhetett 3 középiskolás is, akik így külföldi tapasztalatokat szerezhettek.
A megbeszélésekről egy kiadványt is megjelentetünk magyar, angol és német nyelven, amit eljuttatunk majd Deldenbe is és természetesen Keszthelyen is közkincsé tesszük.
Fontos eredménye még a kirándulásunknak a más ország kultúrájának megismerése is.
Végül abban állapodtunk meg, hogy amilyen közel csak lehet, a holland partnerek jönnek Keszthelyre, folytatva a tavaly megkezdett eszmecserét kiegészítve egy ifjúsági táborozással.

 

Részletes program

 

2010. május 18.-án délelőtt indultunk deldeni kirándulásunkra. Pihenőként megálltunk Regensburgban és megtekintettük a belvárost. Tovább utaztunk Attelsdorfig, amely egy apró település közvetlen az autópálya mellett. Itt szálltunk meg első éjszaka.
Május 19.-én tovább haladtunk Darmstadtba, ahol egy passzív házat tekintettünk meg, amelyet a Passzív Ház Intézet munkatársa mutatott meg nekünk. elmagyarázta hogyan készül, mik az előnyei, hátrányai, költséghatékonysága. Mire kell figyelni a tervezésnél és a kivitelezésnél. A bemutató után utaztunk tovább Delden felé. Vacsorára értünk oda.
Május 20.-án volt a konferencia első napja. Először volt egy rövid bemutatkozás, amikor mindenki elmondhatta mivel foglalkozik, mi a szakterülete. Utána tartottunk mi a kiselőadásunkat a magyarországi és a keszthelyi éghajlati helyzetről, a hulladékkezelés és szennyvíztisztítás állapotáról.
A holland partnerek előadást tartottak kerékpárút hálózatukról, fejlesztési lehetőségekről. Hallottunk pár szót a vízgazdálkodásunkról valamint a hulladékgazdálkodásról. Elmondták, hogy náluk megalakult egy fenntarthatósági munkacsoport az önkormányzat szakértőiből, intézmények vezetőiből civil szervezetek képviselőiből. az egyes fejlesztésekhez adnak átfogó tanácsokat, segítik a döntéshozók munkáját. Végezetül körbevezettek minket a hivatal épületében.
Ebéd után meglátogattuk a BRUNS & KWAST fahulladék-feldolgozó üzemet, ahol mindenfajta fahulladékot feldolgoznak. Nagyrészük biomassza erőműbe kerül, és hőt állítanak elő, amivel fűtenek. Egy kisebb rész pedig másodlagosan felhasználnak pl: játszótereken faforgács aljzat. Megnézhettük az egyes munkafázisokat
Május 21.-én a Twente Milieu hulladékszállítási és gazdálkodási cégnél folytatódott a konferencia. Itt a cég műszaki igazgatója tartott előadást a cégről, a gépparkról és a hulladékkezelés gyakorlati megvalósításáról. Ezután a hulladékkezelésért felelős önkormányzati képviselő is szólt pár szót. Az előadások után bejártuk a cég telephelyét, megnéztük a gépeket.
A Twente Milieu után látogatást tettünk az enschede-i Twente Egyetemen, ahol a hallgatók által kifejlesztett elektromotoros napelemes autót tekintettük meg.
Délután megnéztünk egy környezetbarát energiatakarékos irodaházat, amelyet Henk te Kiefte építész tervezett saját irodaháznak, és előadást is tartott róla. Körbevezetett minket, megmutatta a hőcserélőt, amellyel sokat meg tud spórolni a fűtésen.
Május 22.-én kirándulást tettünk a „holland Velencébe” Giethoorn városába.
Május 23.-án egész nap utaztunk hazafelé.


A projekt a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.