NEA működési pályázat

A Keszthelyi Környezetvédő Egyesület 2014. évben megvalósult tevékenységei:

NEA-UN-14-M-0667

 

Február 2: Vizes élőhelyek világnapja – előadás a Keszthelyi láp történetéről, kialakulásáról, változásairól, mai állapotáról és jelentőségéről a Kis-Balaton Üzemmérnökségen, keszthelyi középiskolások-és mindenki – számára előadó: Presir József

Résztvevők: kb. 50 fő

 

Április 4: Multiplikátor képzés a fenntartható életmód népszerűsítésére – az MTVSZ-el

Közösen, a Balaton Színház Kacsóh termében. Résztvevők: 20 óvónő

 

Május 8-11: Környezetvédelmi célú 3 napos holland-magyar testvérvárosi rendezvény lebonyolítása (10 éve egy csónakban). A program ideje alatt előadások hangzottak el az EU környezetvédelmi politikájáról, az eredményekről és kudarcokról, tervekről a Pannon Egyetem Georgikon Kara oktatóinak, valamint dr. Dióssy László és dr. Gyulai Iván és holland testvérvárosunk fenntarthatósági ügyekkel megbízott alpolgármestere előadásában. A három nap eseményeit több száz néző-hallgató látogatta.

 

Május 24: a Madarak és Fák napján a hagyományos rendezvényünket tartottuk meg a Helikon Parkban a város óvódásaival és általános iskolásaival, a Magyar Madártani Egyesület közreműködésével. A programok között szerepelt rajzverseny, játékos vetélkedő. (45 fő)

 

Májusban ismételten felhívtuk az iskolák, óvodák és egészségügyi intézmények figyelmét a Hőség- és UV védekezésre, a veszélyekre, szórólapok szétosztásával.

 

Május: megkezdődött a nyertes „Zöld Forrás” pályázatunk megvalósítása, egy Balaton

Parti zöldterület értékleltárának elkészítése

 

Június 10-én élő adásban mutatkoztunk be a Zalaegerszegi Televízió műsorában, abból az alkalomból, hogy egyesületünk 15 éves lett.

 

Június 19: Tanácskozás zajlott a civil szervezetek és az önkormányzatok viszonyáról, „Partnernek lenni” címmel, a Balaton Színház Simándy termében, a Reflex Környezetvédő Egyesület előadói, civilek és önkormányzati képviselők részvételével (40 fő)

 

Június 30-július 4 között egyhetes környezetvédelmi „Zöld Tábor”-t szerveztünk általános iskolás gyerekeknek, játékos ismeretterjesztéssel, a szabadban (Balaton part, Madárgyűrűző tábor, Berki Sétaút tanösvény, erdei tornapálya, biogazdaság stb) töltött foglalkozásokkal. A résztvevőktől kapott visszajelzések alapján a tábor sikeres volt, idén újra megrendezzük (10) fő

 

Szeptember 22-én a város Fő terére tervezett Autómentes Nap a megtett előkészületek meghívók, plakátok ellenére a rossz idő – szakadó eső – miatt sajnos elmaradt.

 

Október 17: „Megújuló Energia Nap”-ot rendeztünk a fő téren, az alkalmazható eszközök (napkollektor, napelem, hőszivattyú) bemutatásával, hőszigetelési tanácsadással. Az esemény várakozáson felül nagy érdeklődést vonzott. (kb, 50 fő)

 

Szeptember-november: a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség tagjaként részt vettünk a „Lábbusz: Éghajlatvédelmi kampány” iskolai akcióinak megvalósításában, 3 iskolában

(Életfa Általános Iskola Keszthely, Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola Keszthely, Cserszegtomaji Általános Iskola)

November - december: Részt vettünk a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség által indított „Iskolák az éghajlatvédelemért” programsorozat szervezésében, melynek keretében két iskolának elkészítettük az Éghajlatvédelmi Programját és együttműködési megállapodást kötöttünk a további közös munka érdekében. A program 2015 januárjában fejeződött be. Résztvevők: 3 osztály, kb. 90 fő.

 

December: megkezdődtek az előkészületek az egyesület első 15 évét bemutató januári kiállítás megvalósítására és bemutatkozó kiadványunk elkészítésére. A kiállítás 2015. január 26-án nyílt meg a Városi Könyvtárban, ahol bemutatkozó kiadványunkat is közreadtuk.

 

Rendszeresen részt veszünk a helyi önkormányzat bizottságainak a környezetvédelmet érintő témákról szóló ülésein.

Márciusban javaslatokat nyújtottunk be a Városi Értéktárba felveendő épített és természeti értékekkel kapcsolatban. Javaslatainkat az önkormányzat elfogadta.

Ügyfélként bejelentkeztünk a Balaton partot érintő helyi építési szabályzat módosításának folyamatába.

Novemberben a Keszthely Város környezeti állapotáról szóló önkormányzati jelentést véleményeztük.

Programjaink célközönsége a kisgyermekektől a diákokon, hátrányos helyzetű csoportokon keresztül a felnőttekig terjed. Előadásaink helyszíneit mozgásukban korlátozottak is látogathatják.

Egyesületi összejöveteleinket a Csány-Szendrey általános iskola emeleti helyiségében tartjuk.

 

Az önkéntes munkát az egyesületünk 13 rendes és 10 pártoló tagja végzi.

 

A pályázat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával a Nemzeti Együttműködési Alapból valósult meg.